Caroline R. Hale

Caroline Rebecca Hale

20 év

B

Diák

Ashley Benson

Soha nem voltam az a fajta ember, aki körül megállt a víz. Szeretem, hogy ha a zajlanak a dolgok körülöttem, de azt még inkább, ha én voltam a középpontban. Imádok az emberekkel úgy játszani, mint a macska az egérrel. Minden lehetőséget és alkalmat kihasználok, hogy elérjem a céljaimat. Nagyon céltudatos és soha meg nem hátráló típus vagyok, aki ha kell ártatlan, védtelen kislány; olykor komoly felnőtt; hol pedig igazi végzet asszonyává változik... és ami a legfontosabb, sohasem tudhatod, épp melyik énemmel állsz szemben. Nagyon tudok szeretni, de ha valaki megbánt azzal kegyetlenül viselkedek. Hűséges vagyok mind a kapcsolataiban, mind az ígéreteiben. Nem egyszerű tőlem megszabadulni, mert megdöbbentően makacs a természetem. De mind ezeket leszámítva, mindenkihez van egy-egy kedves szavam, vagy éppen mondatom. Tudom kivel, mikor és hogyan kell bánni. Hatalmas önuralommal rendelkezem, és könnyen leperegnek rólam a dolgok. Ha valamit a fejembe veszek akkor addig járok utána ameddig meg nem szerzem.



Külső… Mit is mondhatnék el a külsőmről? Lássuk csak… Szemeim gyönyörű égkék színűek és talán enyhén mandulavágásúak, kitudja talán ettől annyira figyelem felkeltőek. Mindig gyönyörű szépen ragyognak, s úgy tudok velük nézni, mintha az ember veséjébe látnék. Vagy talán ez lenne az oka? Majd te eldöntöd. Szemöldököm szépen ívelt és természetes formájú, ami arcom bájos vonásait még jobban kiemelik. Ajkaim közepesen teltek és formásak, de alsó ajkam egy árnyalatnyival talán teltebb. Tipikusan modell alkat vagyok a magam 165 cm-vel és tökéletes alakjával. Lábaim hosszúak, és formásak, amelyeket elég sokat mutató ruhadarabokkal szoktam kiemelni. Hajam mindig is nagyon hosszú volt, ez most sincs másként, körülbelül a hátam közepéig érhet, de tervezem, hogy rövidebbre vágatom. Csillogó természetes búzaszőke színben pompázik és az esetek többségében göndörtincsekben keretezi az arcomat. Bőröm makulátlan és bársonyos tapintású. Járásom könnyed, kecses a pom-pom lányos múltamnak és az állandó magas sarkú cipellők hordásának köszönhetően. A ruhatáramban megtalálhatóak kisebb számban a farmerok és pólók az esetleges olyan alkalmakra, amikor a szoknya nem éppen a legmegfelelőbb öltözet, de azokból is a divatosabb fajta. Túlnyomó részt azonban a csinos, nőies ruhákat, és a hozzájuk illő magas sarkú cipellőket részesítem előnyben. Amikor sminkkelem magam akkor általában a természetes színeket szeretem használni, de persze akadnak néha kivételek is.



Sokszor... Elég sokszor azt sem tudom ki is vagyok valójában. Mióta csak az eszem tudom, a nap minden pillanatában mosolyogtam és kedves voltam mindenkihez, és ez alatt tényleg mindenkit értek. Akár mi is történt velem, szinte pillanatok alatt lepergett rólam, de akkor nap valami megváltozott bennem.
Az egész a tizenhatodik születésnapomon kezdődött. Minden tökéletesen indult. Pontosan úgy ahogy azt elterveztem. Reggeli a családdal, köszöntések vidám fogadása, és a nap fénypontja képen találkozó Adam Carltonnal, a legjobb barátommal, akibe halálosan szerelmes voltam.
Mire Adam értem jött, hogy együtt elmenjünk szórakozni, már mindennel tökéletesen elkészültem. Haj? Pipa. Smink? Pipa. Csini ruci? Pipa. Önbizalom és bátorság? Majdnem teljes.
Elhatároztam, hogy ma felfedem a titkomat előtte és nem hazudok tovább senkinek, arról mit is érzek iránta. Erre a legalkalmasabb időpontnak pedig a mozizás utáni vacsora bizonyult. Tehát vettem egy nagy levegőt és belekezdtem.
- Tudod Adam, van valami, amit már nagyon régóta szeretnék neked elmondani. Csak nem tudom, hogyan is kezdjek bele. - vágtam bele kicsit bizonytalanul.
- Talán az lenne a legegyszerűbb, ha a legelején kezdenéd Annie. Nem gondold? - nézett rám azzal a csibészes csillogással a szemében.
- Ezzel nem könnyítetted meg a dolgom, ugye tudod? - vágtam vissza mosolyogva, mire mind a ketten nevetésben törtünk ki.
Ezt imádom.... vagyis imádtam benne, minden pillanatban fel tudta dobni a hangulatomat, és talán miatta is peregtek le a dolgok rólam olyan hamar. Ő volt az én védőpajzsom, aki mindentől és mindenkitől megvédett, amióta csak ismerjük egymást.
- Tudom, tudom. Folytasd csak. Nem fogok többet beleszólni ígérem. - fogadta meg, miközben fülig érő mosoly terült szét az arcán.
- Ajánlom is. - kuncogtam vidáman. - Szóval ott tartottam, hogy szeretnék neked elmondani valamit. Egy nagyon fontos dolgot, ami sorsfordító lehet. - Próbáltam még egy kicsit húzni az időt, már csak azért is, hogy annyival is több időm legyen összekaparni az önbizalmam maradékait, amit addig a pillanatig nem sikerült. Végül ismét vettem egy nagy levegőt és miután szép lassan kifújtam és a kíváncsi tekintetét összekulcsoltam az enyémmel, elkezdtem.
- Már az idejét sem tudnám megmondani, mikor találkoztunk és lettünk ennyire jóban, de azt tudom, hogy érted mindenre képes lennék. Éppen ezért is olyan fura amit most mondani szeretnék neked. Te vagy a legjobb barátom, amiért nagyon szeretlek, de azt hiszem... vagyis nem csak hiszem, hanem tudom. Én többet érzek irántad mint, egy jó barát iránt. Szeretlek! Teljes szívemből és lelkemből. - vallottam színt végre.
Hogy ez után mi történt? Semmi, legalább is pár percig. Egész idő alatt egymást néztük, de egyikőnk sem szólalt meg. Most már csak az volt a kérdés, hogy ő miért nem mond semmit, mert azt tudtam, hogy én azért nem mondok semmit, mert éppen attól félek, hogy most követtem el életem egyik legnagyobb hibáját.
~ Lehet, hogy mégsem kellett volna színt vallanom? Lehet, hogy most elveszítem örökre? ~ morfondíroztam magamban, éppen ezért is nem vettem először észre, hogy az asztal tetején pihenő ujjaim éppen összefonódnak Adam ujjaival, akinek ekkorra már egy huncut és eszméletlenül szexi mosoly ült ki az arcára.
- Tudod Annie, nem hittem volna, hogy egyszer végül ez meg fog történni. Te vagy az egyik legkülönlegesebb ember, akivel valaha is találkoztam. Éppen ezért nem is értem, miért vártam meg ameddig te összeszeded a bátorságodat és ezt elmondod. Talán azért mert gyáva voltam? Lehet. Nem tudom, de ez a lényegen nem is változtat. Mivel én is ugyan azt érzem irántad, amit te énirántam. - mondta mosolyogva, mialatt felálltunk kézen fogva az asztaltól és magához húzott.
A szívem olyan eszeveszett tempót diktált, amitől azt hittem kiszakad a bordáim közül. Most végre minden érzésem utat törhetett magának. A megannyi pillangó, ami addig csak lassú repkedéssel ficánkolt a gyomromban, ha a közelemben volt, most turbó sebességre kapcsolt. De mind ezt már csak egy dolog fokozhatta. Egy csók. Egy szerelemtől izzó mindent elsöprő csók. Ami a következő pillanatban be is következett.
Lassan közelebb hajoltunk egymáshoz, mialatt elvesztünk a másik tekintetének szépségében, mígnem elcsattant az első csókunk, amire már olyan régóta vágyakoztam. Amikor az ajkaink összeértek, az mélyebb és lassabb volt, mint a préritűz, olyan, mint az olvadt magma vándorlása a Föld mélyében. Túl mélyen ahhoz, hogy érezni lehessen a hőjét, de könyörtelenül árad, és mindent elpusztít, ami az útjába kerül. Innentől nem is volt kérdés, hogy ami akkor és ott elhangzott az igaz.
Addig a pillanatig minden a lehető legjobban alakult. Hazafelé az autóban is végig fogtuk egymás kezét és együtt énekeltük a kedvenc dalunkat, a The Calling - Wherever You Will Go-t. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy nem voltunk elég figyelmesek és nem vettük észre, hogy az egyik közlekedési lámpa nem ég. Aminek következtében oldalról belénk jött egy teherautó. Ami ez után történt arra már nem emlékszem.
Pát hétnyi lábadozás után már szinte csak egy rossz álom volt a baleset, viszont valami megváltozott. Ahogy telt az idő egyre többet veszekedtünk Adam-mel, a barátommal. De az akkori, más volt. Akkor kibukott belőlem a kapcsolatunk végét jelző szó. Szakítás. Mi értelme egy olyan kapcsolatnak, amiben egyikünk sem boldog? Úgy tunic barátként jók vagyunk, de társakként nagyon nem.
Na de lényeg a lényeg, hogy nem sokkal a szakításunk után, apám egyik partnerének szórakozóhelyén kötöttem ki. Teljesen mindegy volt, hogy hová megyek, csak el akartam bújni a világ és legfőképpen a volt pasim elől. Az a hely pedig pont erre szolgált. Legnagyobb meglepetésemre bent találtam a tulajt, aki éppen egy ízlésesen erotikus műsort szemlélt. Sietős léptekkel sétáltam oda a meglepően fiatal és dúsgazdag pasihoz, majd egy kecses mozdulattal lehuppantam mellé.
- Jó estét, Caleb. Ugye nem bánod, ha leülök? – néztem rá nagy boci szemekkel.
Egy pillanatra megdöbbent amikor megpillantott és feleszmélt, hogy ki is vagyok valójában, de ezt a reakciót gyorsan felváltotta egy elégedett mosoly.
- Dehogy is Annie. Örülök, hogy láthatlak. Mi járatban errefelé? – kérdezte gyanakvó arckifejezéssel miközben az arcomat fürkészte.
Erre most mégis mit lehet mondani? Ha nem mondom el az igazat, akkor talán azt gondolhatja, hogy egy hazudós nőszemély vagyok, ha meg elmondom, akkor meg… az olyan fura nem? De végül is nem titok ami történt, előbb vagy utóbb úgy is kiderül. Akkor meg inkább tőlem, mint mástól.
- Ami azt illeti éppen most szakítottam a barátommal, és el akarok tűnni a figyelő szemek elől. Ez a hely meg pont arra való, nem? – néztem mélyen a szemébe, miközben az enyémben huncut fény csillant meg.
- Végül is minden csak nézőpont kérdése, kislány! – kacsintott rá miközben egy szexis félmosoly jelent meg az arcán.
Ameddig a színpadon zajló eseményeket figyeltük, egy-két pohár pezsgőt is megiszogattunk, aminek az lett a vége, hogy a maradék gátlásomat is levetkőzve, csak azért, hogy bebizonyítsam, mennyire merész kislány vagyok, felmentem a színpadra és egy light-os sztriptízbe kezdtem bele. Nem történt semmi eget rengető, hiszen a fehér neműk fent maradtak, de ez akkoriban elég nagy dolognak számított már így is tőlem.
Szépen lassan és kecsesen letipegtem a színpadról és egy fülig érő mosollyal sétáltam hozzá.
- Azt hiszem, jössz nekem egy fuvarral! – nevettem rá önfeledtem
- Én is úgy hiszem. – felelte elismerően.
Ami ez után következett, talán mind a kettőnket meglepte. Ki tudja miért, talán a túl sok pezsgő miatt, vagy amiatt, hogy túl közel kerültünk egymáshoz az este és az eddigi ismeretségünk során, de a kocsija hátuljában a sofőr figyelő szemei elől elrejtve egész szépen egymásba gabalyodtunk.
Ujjaim végigszántották barna haját, miközben ő éppen azon mesterkedett, hogy az ölébe húzzon. Sietős csókokat váltottunk, szinte majd felfaltuk egymást. Imádtam, ahogy csókolt, mintha muszáj lenne, mintha beleőrülne abba ha nem tehetné meg. Kezei elindultak meztelen hátamon ami a ruhám engedni láttatott, és én felnyögtem ahogy megéreztem magam alatt kemény férfiasságát. Csípője köré font lábaimmal még közelebb préseltem a testem az övéhez, és még inkább elmélyítettem a csókunkat. Játékosan megharaptam az alsó ajkát, majd nyelvemmel végig simítottam rajta. Ahogy egy szusszanásnyi időre eltávolodtunk egymástól, végigsimítottam a testére feszülő ingén, ujjaim végig követték az izmokat a nadrágja széléig, az agyam pedig már rögtön megalkotta a képet arról, hogyan is nézhet ki meztelenül. Hozzá dörgöltem a csípőmet, mire a levegő sziszegve szakadt fel a mellkasából.
- Akarom Caleb! Téged akarlak! – leheltem, miközben magamba szívtam a vágyakozással teli illatát, amitől csak még erősebb lett bennem a vágyakozás iránta.
Egy hirtelen mozdulattal megragadta a combomat, majd az egyik kezével felfedező útra indult a testem egész területén.
A kettőnkből áradó vágy, súlyosan, nedvesen és kéjesen töltötte be a levegőt. Egészen addig a pillanatig amíg mind a ketten át nem léptünk a gyönyörök kapuján. Ez az együttlét döbbenetesen érzéki volt, mintha ez az egész éppen olyan különleges lenne számára, mint amilyen nekem volt.
Vadul csókoltam és az újaim továbbra is izzadtságtól nedves hajába túrtak. Átölelte felforrósodott testemet, arcát a nyakam selymes hajlatába temette. Hosszú ideig maradtunk így, egymást ölelve. Végül kellemes együttlétünket egy gyengéd csókkal szakította meg, amely egyszerre volt érzéki és mégis nyugtató.
Miután vége szakadt a csókunknak, kábultan és boldogan mosolyogtam. Caleb kisöpört egy nedves tincset az arcomból, majd gyengéd fürkésző tekintettel nézett mélyen a szemembe.
- Annyira nem akarom megtörni ezt a pillanatot. – suttogta lágyan és bocsánatkérőn.
- De…? – néztem rá kérdő tekintettel
- Haza kell vigyelek most, különben nem leszek rá képes később. – felelte még mindig vágytól izzó hangon.
- Ó –böktem ki frappánsan
Éreztem, ahogy minden egyes múló pillanattal alább esik a vágy amit az imént éreztem, de tudtam azt is, hogy ennek itt nem lesz vége. Legalább is hosszú távon.
Amikor elértük a házunkat, már mind a ketten visszarendeződtünk a kis világunknak megfelelően, és mielőtt még végleg búcsút inthettem volna ennek az igazán mámoros éjszakának, még egy utolsó gyengéd puszit leheltem Caleb arcára, végül pár kecses mozdulattal kiszálltam az autóból és már úton is voltam a jól megszokott életem felé, amit az előbbiekben véghezvitt tettünkkel dobtunk sutba, vagy talán mégsem. Minden csak attól függ, hogyan alakul a sorsom az iskolában és, hogy elég lesz e a kapcsolatunk ahhoz, hogy minden nehézsége, bukkanót és akadályt átvészeljen.